Az előzetes tervek szerint 8 pilóta részvételével 2012. December 21.-én, pénteken először kerül megrendezésre a HTCC gála, mely a nagy sikerű Race Of Champions mintájára fog lezajlani. A pálya a 2008-as helyszín, a londoni Wembley lesz. Előreláthatólag bő 1 óra lesz az esemény időtartama, de természetesen a jelentkezők mennyiségétől függően a létszám és az időtartam is változhat.
A versenyzők kieséses rendszerben fognak megmérkőzni, de egy adott párharc vesztesére is ugyanannyi futam vár, mint például arra aki egészen a döntőig menetel. Ugyanis helyosztók is lesznek, így minden résztvevőnek lesz miért küzdenie, egészen a gála utolsó szakaszáig!
![]() |
| Nagyobb mérethez kattints a képre! |
Jelentkezni a Fórumban lehet a "HTCC gála 2012" topicban. Mindenki a saját, bajnokságban használt autójával indul, így csak a részvételi szándékot kell jelezni. Illetve minden az eseménnyel kapcsolatos kérdéseteket itt tehetitek fel!
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ DECEMBER 14. 22:00



